Piliscséven járt az NTH-OKR TEAM!
Múlt hétvégén Piliscséven is kipróbálta magát az NTH-OKR TEAM.
Erről így írt a motocross.vasarhely.hu:
Teljes gőzzel
Még a rendezők számára is meglepő létszámmal indult a nap a KTM OKR Team szombati versenyzői tesztnapján, a Sturovoi Gymnazium tornacsarnoka majdnem szűkösnek bizonyult, amikor 35 versenyző állt a próbák elé.
Bizony a gyakorlatok levezetéséhez és az értékeléshez még szakszerű segítségre is szükség volt, melyet a gimnázium testnevelő tanára és más önkéntesek nyújtottak a levezető Németh Kornél részére. A délutáni motoros foglalkozás viszont a Gbelcei pálya átázott, problémás állapota miatt Piliscsévre került át, ahol tovább fokozódott az érdeklődés, a versenyzői létszám elérte a 60-at, kísérőkkel, érdeklődőkkel együtt már közel kétszázan voltak kíváncsiak a ktm es rendezvényre.
Vasárnap aztán Tokodon, az Ebszőnybányai crosspályán már igazi versenyhangulat uralkodott, újra igen magas, 55 fő körüli volt a versenyzői létszám, az ifiktől, hobbystáktól az élsportig igen vegyes volt a résztvevők összetétele.
„- Örülök a rendkívüli és nem várt érdeklődésnek…” - mondta Kuba Richard, a KTM OKR Team főnöke. „- Ez egy igazi, nemzetközi szintű rendezvény volt, olasz, szlovák és magyar résztvevőkkel. A versenyszerű edzés színvonala pedig akár egy OB futamot is idézhetne, nem csak a létszám tekintetében (minden kategóriában tele volt a rajtgép, a 250-450-nél sőt amasodik sor se volt elég…) hanem hatalmas tempót, sportszerű mérkőzéseket láthattunk. Külön örültem a legjobb ríderek részvételének, mint pl. Déczi Balázs, Nagy Alex, Radek Bohuslav, Firtosvári Gábor és a többiek. A váratlan, háromszoros létszám aztán alaposan feladta a leckét a tematikus értékelésnek, amit nem is bánok, hiszen ezt a nagy érdeklődést többnek tekintem.
Ezért a táblázati eredmények sem perdöntőek, inkább informatívak, arra jók, hogy az új résztvevők is megismerhették, milyen a mi mérlegelő rendszerünk, mire kell felkészülni azoknak, akik a jövőben is velünk tartanak.
A mostani értékelésnél különösen a motoros résznél vannak jelentős eltérések, mivel Piliscséven a sötétedés miatt előbb kellett befejezni a programot, Tokodon viszont a nagy létszám okán a versenyszerű futamok helyezési számai kerültek rögzítésre.
Örülök és nagyra értékelem a média érdeklődését törekvéseink iránt, valamint azt, hogy jelentős vezetők is meglátogatták foglalkozásainkat, mint pl. Josef Bohuslav, az SMF (Szlovák Motoros Szövetség) ügyvivője, Juraj Belanský elnök-helyettes, ifjusági felelős és Déczi Ferenc, a MAMS Mx Szakágvezetője.
A mai nehéz, etnikai konfliktusokkal, gazdasági válsággal terhelt világunkban nagy értéknek tekintem az ilyen sportszerű nemzetközi összefogást, a sport kohéziós erejét. Ezúttal is igazolódott a mondás, hogy -sok jó ember kis helyen elfér-, egy mini banketten pl., mint az OKR cég rendezvényén 90-100 résztvevővel.” – fejezte be értékelését Kuba Richárd.
A csapatfőnök a továbbiakban köszönetét fejezte ki az önzetlen segítőknek, akik támogatják a KTM OKR karitatív szándékait, amit a mx sport, az utánpótlás-motorozás elősegítése terén kifejt. Igy a szlovák közreműködőknek, a Párkányi Gymnáziumnak és testnevelő tanárának, a piliscsévi motocross pályát előkészítő Hegyvidék Sport Kft-nek, személy szerint Jakab Andreának, a Tokodi Motoros Egyesületnek a remek ebszőnybányai pálya használatáért. Ezen túlmenően a foglalkozásokon résztvevő versenyzők is minden elismerést megérdemelnek, hiszen sokan hoztak komoly áldozatokat a részvétel érdekében, Kassáról, Zilináról, vagy akár Egerből, Szegedről az utazási távolság akár 300 km. is lehet. Ám az áldozatvállalás mindenképen eredményes lehet.
További hírek és info az NTH-OKR TEAM-ről és az eredményekről:
motocross.vasarhely.hu
www.okr.sk
Képgalériák találhatóak:
http://www.sportmotor.hu/motoros_kepek/cross/?dr=23672&p=4
http://www.sportmotor.hu/motoros_kepek/cross/?dr=23427&c=30
http://www.sportmotor.hu/motoros_kepek/cross/?dr=23401&c=30
Az elso hivatalos KTM OKR Team videó megnézheted itt:
http://www.sportmotor.hu/motoros_videok/cross/ktm-okr-team-megegyszer-57299
http://www.youtube.com/watch?v=ZrFNNajXQB8
A videó + első vágott anyagot és komplett vágatlan anyagot DVD minőségben 3000Ft+ postaköltségért megrendelheted Kabály Györgytől emailba KabalyGy@invitel.co.hu vagy telefonon
: +36-20-4217683
A galéria képei
Vissza a galériák listájához