Túl az első versenyen. . .
Hát ezt is megéltük. Nagyon sokan nem gondolták volna, de mégis létrejött, újra volt nívós motocross verseny a csévi katlanban.
Közel 10 év kihagyás után, (oké tudom, hogy volt 2005-ben egy Kawás OB, de az csak az az egy alkalom volt.) újra benépesült a depó, újra lecsapódott a rajtgép, és természetesen újra jöttek a nézők. A pálya állapota annak ellenére, hogy előtte két hétig nem esett az eső kiváló volt ezt több versenyző is megerősítette. A retteget feljáró sem okozott problémát még a 85cc kategóriának sem, olyannyira, hogy a Molnár Alexandra ( aki nem ismerné 15 éves lány) is simán felment rajta. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert mi a szervezők, h a szóba kerül, a szeretett pályánk akkor mindig megkapjuk, hogy: „de hát az a felfelé, ott nem lehet felmenni” stb… Vasárnap ez nem okozott gondot senkinek. Délelőtt természetesen az edzéseké volt a főszerep, minden zajlott a megszokott menetrend szerint. A verseny szervezői között volt jó pár „első bálozó” azaz az első motocross versenyén dolgozott, ők is nagyon szépen vették az akadályokat, külön kiemelném a beléptetésnél dolgozókat, akik a szokásos, „de hát a húga vagyok, a barátom versenyző, bent van a jegyem a depóban” – káoszt megfelelően kezelték. Persze a szakmai feladatokat már harcedzett emberek látták el, Kökényesi György neve garancia volt a verseny magas színvonalú lebonyolítására, ugyanez elmondható a hódmezővásárhelyi pályabírói csapatra is. Délben a kilátogató nézők megrohamozták az általuk jónak minősített büfét, a vendégek pedig a tetőteraszon kialakítót exkluzív VIP részben fogyaszthatták az ebédjüket.
A futamok nagyon látványosra sikerültek az mx1-ben az év végére magára találó Borka János irdatlan tempót diktált az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Szvoboda Bencének elszakadt a lánca emiatt ki kellet állnia. Második helyen Soóky Zsolt harmadik helyen Horváth László végzett ebben a futamban. Az MX2 ben Thomas Simko utolérhetetlen volt ebben a menetben, második az ebben a futamban a bajnoki címét bebiztosító Déczi Balázs, harmadik Hugyecz Erik yamahával. A második felvonásban az MX1-ben ismét Borka a leggyorsabb, második Dylski, harmadik Horváth. A kisebb kategóriában: Déczi, Hugyecz, Firtosvári a befutó. A tömegsportban MX1-ben Tóth Ádám volt a nyerő, második Csiki Balázs, harmadik a szinte helyi versenyző Lánci Sándor. Tömegsport MX2: Szatyina Gábor, Zanócz Roland, Takács Attila volt a sorrend.85cc Juniorban: Pál Markó, Juhász Dávid, Kuba Roland az első három sorrendje. A serdülőben: Pergel Márk, Varga Imre, Rozgonyi Ákos a végeredmény.
A rendezők nevében azt hiszem gratulálhatok minden versenyzőnek! Részletes eredményeket, köridőket:
http://www.motorsport.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=323&Itemid=38
linken találtok.
Szinte mindenkinek tetszett kivétel nélkül, hogy az eredményhirdetés ezúttal nézőkkel zajlott közvetlenül az utolsó futam után. Egy ilyen kezdés után joggal reménykedünk a sikeres folytatásban, reményeink szerint jövőre többször is találkozunk. Addig is figyeljétek a piliscsevmotocross.hu-t mert a pályával kapcsolatos változásokról újdonságokról folyamatosan itt fogunk informálni titeket.
Borka János interjú:
http://www.youtube.com/watch?v=RVmPh2IfM9M
Déczi Balázs interjú:
http://www.youtube.com/watch?v=OaXWpNyden0
Molnár Péter
2009.10.01.
@
08:19
További hírek